MENÜ

Nyári tábor 2014

KISCSOPORTOS (6 fő)

Agytorna - a könyebb tanulásért tábor, jobb eredményekért, több szabadidőért

 

Segítség a tanulásban, játékosan, sok tornagyakorlattal

Ez a módszer nagy segítség azoknak a gyermekeknek, akik diszlexiával, diszgráfiával küzdenek.

 

A gyerekekkel megismertetjük az agyunkat, azt a számítógépet, melyet mindennap használunk. Meg tanuljuk másképpen használni elménket, különleges módon, úgy hogy mindennap egyre jobban és pontosabban emlékszünk majd dolgokra. Mindezt játékosan, szemléltető módon. Megismertetjük a jobb és a bal agyfélteke működését, illetve, hogy az egyik és a másik mire jó, miben segít nekik.

 

Elsajátítják azt a módszert, amivel kikapcsolják az elméjüket, és csak egy dologra figyelnek, összpontosítanak. Ez a gyerekeknek sokkal jobban megy, mint nekünk, hiszen ők sokkal jobban tudnak egyetlen dologra figyelni, mint mi. Nekik még nincsenek napi gondjaik, így figyelmük sem szétszórt. A játékosságukra építjük a tanulási folyamatot, majd ehhez különböző, egyszerű tornagyakorlatokat is alkalmazunk.

 

Fontos, hogy a gyerekek megértsék az agyuk és a testük közötti összefüggéseket, így nyitottabbak lesznek, és hamarabb elfogadják a számukra felkínált lehetőségeket. Ők még szeretnek mozogni, ugrálni, nevetni és ez nagyon fontos, hogy jól érezzék magukat. Könnyen, játékos módon eddzük majd az elménket.

 

A gyakorlatok néha mókásak, így a gyerekek hamar elsajátítják majd és meg tanulják a saját maguk hasznára fordítani, hiszen így könnyebbé válik a tanulás, írás és olvasás, ezáltal több idejük marad a játékra. Ha ezt megértik, szívesen alkalmazzák majd a tanultakat. Bízom benne a bátrabbak, ráveszik majd a szüleiket egy kis mókázására, ami persze nekik is segít, így több időt tölthet majd együtt a család.

 

A játékos tanulásra és agyunk áthangolására több lehetőségünk is van. Két egyszerű, de igen hasznos könyvre alapozzuk az egész munkát. Az egyik könyv az Észkerék-kapcsoló a másik pedig, az Észkapcsoló agytorna.

 

Először is elvégezzük a Dennison-féle laterális áthangolást a gyerekeknél - ez a két agyfélteke összehangolása - több gyakorlat elvégzése következik, majd az izomteszt, mellyel megtudhatjuk, hogy a gyermek „bekapcsolt” állapotban van-e, érthetőbben, hogy mindkét agyféltekéjét használja-e egyszerre.

 

Agygombok bekapcsolása, tengerészcsomó, izompróba

 

Keresztlendítés, a nagy X felidézése, párhuzamos vonalak felidézése – megtanuljuk melyik mire jó, és mi történik a gyakorlatok alatt agyunkkal

 

Középvonal keresztezése és az olvasás, a figyelem, a stressz összefüggései

 

Hogyan hat az írásunkra a lusta nyolcas gyakorlása, milyen pozitív eredményeket érhetünk el a gyakorlásával

 

Agytorna-gyakorlatok - könnyedén megtanulhatóak, mert játékos, szórakoztató gyakorlatsorból állnak

 

Pozitív beszéd, pozitív gondolatok és mondatok

 

Középvonal-gyakorlatok - segítenek a két agyfélteke összehangolásában, a gyakorlatok megmozgatják a testünket is nemcsak az elménket

 

Nyújtási gyakorlatok - abban segítenek, hogy újult erővel, lendülettel vágjunk bele a feladatainkba. A nyújtási gyakorlatok visszahozzák a lelkesedést.

 

Energiagyakorlatok - segítségével felélesztem a pihenő „belső hálózatomat”, így könnyebben megy a számolás, a számítógép előtti munka, kitisztul az elme, könnyebb döntéseket hozni

 

Elmélyítő testtartások - segítenek elűzni a szomorúságunkat, a zavarodottságunkat, vagy ha valami felkavart, felizgatott minket

 

A megtanult gyakorlatokat csoportosíthatjuk a következőképpen:

 

Olvasási készséget fejlesztő gyakorlatok:

 

            Vizuális középvonal keresztezése

 

Összerendező képesség

 

            Hallási középvonal, jobb megértés, értelmezés

 

            Olvasás pontos megértése

 

            Hangos olvasás

 

Íráskészséget és matematikai készséget fejlesztő gyakorlatok:

 

            A kéz és a szem összehangolt mozgása

 

            Fogalmazás

 

            Helyesírás

 

            Matematika

 

Önálló tanulást fejlesztő gyakorlatok:

 

            Otthoni tanulás képessége

 

            Kreatív gondolkodás

 

            Dolgozatírás

 

            Gyorsolvasás

 

Az öntudatosság gyakorlása:

 

            Képesség saját magunk irányítására

 

Az egész test koordinációja sportolás és játék közben

 

            Az agy és a test kapcsolata a mozgás összehangolására

 

 

Asztali nézet