MENÜ

JOBB AGYFÉLTEKÉS RAJZTANFOLYAM

kicsiknek és nagyoknak egyaránt

 

 

A négy napos jobb agyféltekés rajztanfolyamon, Dr. Betty Edwards által kidolgozott módszer szerint dolgozunk. Ő a gyakorlatban alkalmazta R. W. Sperrynek az emberi gondolkodás kettős természetéről szóló felfedezését.

Önben is megvan ez a nagyszerű képesség és közös együttműködéssel elővarázsolhatjuk azt. A gyerekkori szimbólumrendszer blokkolhatja a vizuális észlelő gondolkodást, amit a jobb agyfélteke irányít.

A tanfolyamon általában olyanok vesznek részt, akik eddig nem foglalkoztak rajzolással és talán nem volt hozzá elég önbizalmuk.

Ez alatt a négy nap alatt, bizonyos gyakorlatok segítségével a résztvevők megtanulják aktivizálni jobb agyféltekéjüket, ami a vizuális, észlelő gondolkodást irányítja. A negyedik napon ők maguk lepődnek meg a legjobban, hogy milyen fantasztikus fejlődésen mentek keresztül.

A tanfolyam célja többek között, hogy az alapvető részkészségek elsajátítása után olyan képességnek birtokába kerüljenek a résztvevők, ami segíthet más jellegű problémák megoldásában, melyekben például, rajzolással kell gondolkodni.

 

 

Asztali nézet